El tudjátok képzelni, mit is jelent egy otthon „okossá tétele”, azaz annak automatizálása?
Hogy minden, amiért eddig fizikailag kellett tenned, most egy jó tervezéssel és kivitelezéssel teljesen automatikussá válhat, azaz kényelmesség teszi a mindennapjaid?
Persze sokan hallottunk már olyan megoldásokról, hogy automatikusan kinyílik egy kapubeálló ajtaja vagy videós kaputelefon van a ház kapujában stb., viszont elképzelésünk sincs, hogy mik lehetnek a határai ennek a megoldásnak.
Egy intelligens (okos) ház megvalósítása már a tervezés időszakában elkezdődik, ahol pontosan meg kell határozni, hogy milyen funkciókra lesz szükség, ill. esetlegesen a jövőben mire lehet még igény. Miután az okos otthon tervezőmérnökével megszületik a terv, utána már csak a kivitelezés marad, melyet igazi, okos otthon kivitelező szakemberek hajtanak végre megrendelőik számára.
Oké, azt tudjuk, hogy okos telefonjaink segítségével már szinte bármi elérhető, de hogy ezeken kívül még más is – ez számomra hihetetlen.
Akkor nézzük is, hogy mit foglal magába, azaz mitől válik egy otthon okossá, és hogy milyen intelligens megoldások lehetnek:
- világítás vezérlés
- hűtés-, és fűtés vezérlés
- szellőztetés
- video kaputelefon
- automata kapuk és ajtók
- kamerarendszer
- riasztórendszer
- azonosító-, és beléptető rendszer
- redőny vezérlés
- multimédia-, és hangrendszerek
- mozi szoba
- kerti automata öntözés
- szauna vezérlés
- jacuzzi vezérlés
- medence-, és uszodatechnika
Hűha… Azért ez komoly technikát igénylő új technológia, ami valóban kényelmessé teheti napjainkat ebben a felgyorsult világban, ahol szinte mindenki csak fut, rohan.
Szerintem fantasztikus megoldás, ha szerinted is, keress bizalommal ☺